Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2020. március 2.

Kelen Béla, a homo ludens

1972 tavaszán a lóversenypályán találkoztam Balog Laci bácsival, egyesületünk alelnökével. Meglepődtem, hiszen tudtam munkásmozgalmi múltjáról, ő a háború előtt is kommunista volt, nemcsak utána… Ahogy Ottlik Géza mondta: akkor még nem volt szégyen. Igaz, nem március huszonegyedike volt, a Tanácsköztársaság emléknapja, akkoriban ünnep. Kun Béláék ugyanis felszánttatták a lóversenypályákat, retket és salátát termeltettek a helyükön. Munkaerő volt bőven: az egykori páholyokban a fogadás lázában égő, pezsgőző arisztokraták, tőkések átnevelési céllal ástak és kapáltak. Csak átöltöztek… Laci bácsi tehát mai szóhasználattal élve reformkommunista volt.
Sebes Gábor
2020. február 27.

Belga csokoládétorta és gesztenyepüré – Arcok a bridzsasztalok mellől: Faragó András

Kicsit mintha sok lenne itt az orvos, de akinek köpenyfóbiája van, az is bátran kerüljön beljebb, érdemes meghallgatni Faragó Andrást. Hallgattak rá annak idején a játékosai is, amikor világversenyeken volt a kapitányuk.
Bozzai Bence
2020. február 26.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020 3. játékhét

Lezárultak a csoportmérkőzések, ráadásul úgy, hogy kvázi minden csoportban volt meglepetésbejutó a főtáblára. Visszatekintünk a végeredményre, megnézzük a legeket, próbáljuk eltalálni az első főtáblás kör eredményeit is!
Ráduly Csaba
2020. február 22.

Az olvasó szemével – Magyar Kupa 2020 1. játékhét

Új szezon, új remények. Az Artemix csapat a pár évvel ezelőtti sikeres kupaszereplés (vidéki selejtező) megismétlésének reményében vágott neki az új évadnak. A Lackout elleni mérkőzésen az ellenfél a kőr színre sorozatosan ráfázott.
Kelen Károly
2020. február 20.

Benne voltam a tévében! – válogató és OCSB-döntő

Sportot közvetíteni: csodálatos álom. Apám újságnál dolgozott, és minden sporteredményt számontartott. Vitt engem magával, voltam atlétikai magyar bajnokságon a Népstadionba, kosármeccsen, pingpong-bajnokságon a régi Nemzeti Sportcsarnokban, tenisz Davis Kupa-meccsen a Margit-szigeten még a bécsi Stadthalléban is az 1970-es, fedett pályás atlétikai Eb-n. És éppen ezért nem lettem sportújságíró: közelről láttam, mennyivel többet tudnak a nagyok: Szepesi György, Sirokmány Lajos, Vitray Tamás.
Bozzai Bence
2020. február 20.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020 2. játékhét

Gömbözök már egy ideje, de őszintén szólva nem emlékszem, hogy lett volna ennyire meglepetésekkel tarkított előselejtező korábban. Az első kalaposok „simán” kikapnak, miközben az ötödik, hatodik kalapos csapatok sose látott tömegekben juthatnak be Budapest legjobb 32 csapata közé. Nézzük, hogyan alakult az elmúlt nap, mik lesznek a jövő héten a legizgalmasabb mérkőzések, valamint, hogy kik lesznek az esetleges továbbjutók!
Sebes Gábor
2020. február 18.

Belga csokoládétorta és gesztenyepüré – Arcok a bridzsasztalok mellől: Talyigás Péter

Szerzőnk negyedik beszélgetőpartnere, Talyigás Péter az elmúlt években válogatottaink nem játszó kapitánya volt, a legjobb hazai versenyzőkkel alkot(ott) párt – és nem egyszer nagyot. Szó esik motivációról, a karrierépítés tudatos és esetleges lépcsőiről, de mindenekelőtt a kutyákról. A végén azért előkerül egy szakirodalomban eddig nem jegyzett coup is!
Bozzai Bence
2020. február 12.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020 1. játékhét

A sok papírforma eredmény mellett leginkább kedden a Kovács- és a Cohen-csoportban alakultak váratlanul az első napi mérkőzések a Magyar Kupában. Végigfutunk a csoportokon összefoglalva a kezdés tanulságait és egy-egy jövő heti mérkőzésre is ránagyítunk.
Bozzai Bence
2020. február 10.

Mindenki egyért! – Magyar Kupa 2020 beharangozó

Új Kupa, új remények, de a gömb a régi. Heti rendszerességgel jelentkezünk majd, s megpróbáljuk megjósolni, hogy az idei bajnokságban hogyan alakulnak a dolgok. Csapjunk is bele!
Sebes Gábor
2020. február 7.

Belga csokoládétorta és gesztenyepüré – Arcok a bridzsasztalok mellől: Hegedüs Orsolya

Szerzőnk mostani beszélgetőpartnere többszörös válogatott bridzsező. Ilyen ült már vele szemben a kávézó asztalnál, de nő most először. Talán ezért van, hogy mintha tartana tőle, az azonosulásban odáig megy, hogy ugyanazt a desszertet rendeli. Azért a hangulat gyorsan felenged.